|
London Anglia valamint az Egyesült Királyság fővárosa. Emellett London a világ egyik politikai, pénzügyi és kulturális központja, igazi világváros. Funkcióiból adódóan rengeteg kormányépület és hivatal található itt, de a nagy nemzetközi cégek székházai sem hiányozhatnak.
Lakossága (az agglomeráció népessége nélkül) megközelíti a 8 millió főt. Népességére nem csak a nagy szám, de az etnikai sokszínűség is jellemző. A városban több mint 300 nyelvet beszélnek. Rengeteg ír és más a Nemzetközösségből érkező bevándorló mellett élnek itt lengyelek, olaszok, görögök, törökök, sőt magyarok is. A színesbőrű közösségek közül a legnagyobb az indiaiaké (majdnem 700 ezer fő), őket követik az afrokaribok, a pakisztániak, a kínaiak, az afrikaiak és egyéb kisebb számban jelenlévő etnikumok. Ettől a sokszínűségtől lett London igazi multikulturális város.
Foto: flickr by paulbence photography
Nagy- London a belvárosból (City) és 32 kerületből áll, melyek közül az egyik Westminster városa, mely London legjelentősebb központja. Itt találhatók a kormányzati épületek és itt székel a legtöbb a városban tevékenykedő cég (kivéve a pénzügyi intézményeket). A West End London legfontosabb kulturális és szórakoztató központja valamint bevásárló negyede. A City a pénzügyi világ központja. Európa 500 legnagyobb vállalata közül 100 a City-ben székel. A City érdekessége, hogy hétköznapokon csak úgy pezseg az élet, de a hétvégéken a városrész kísértetiesen üres, mivel a lakónegyedek távolabb találhatók.
London a nyüzsgő üzleti élet mellett rengeteg turistát vonz látványosságaival, hagyományaival és sajátos hangulatával.
Foto: flickr by Wallyg
Történelem dióhéjban
Londont a rómaiak alapították Londinium néven, e város volt Britannia provincia fővárosa. Már a római időkben is számos viszontagság érte a várost, de a Római Birodalom bukása után az angolszászok kezén a város hanyatlásnak indult.
Később azonban, kiváló fekvésének köszönhetően jelentősége ismét megnőtt. A 8. század elején már a "világ vásárterének" nevezték. London előjogai a normann hódítás után is fennmaradtak, s még napjainkban is élnek.
A középkori virágzásnak a 14. századi pestisjárvány vetett véget. Újbóli felvirágzására a London atyjaként is emlegetett VIII. Henrik és I. Erzsébet uralkodása alatt került sor. Ekkoriban London lakossága elérte a 200 ezer főt.
Foto: flickr by Anita Gould
Az újabb csapás a város életében az 1666.-os Nagy Tűzvész volt, melyben majd 13 ezer ház égett le, köztük a Szent Pál katedrális is. Azonban London tíz év alatt újjáépült (Christopher Wren építész vezetésével) és újból virágzásnak indult. A 19. század elejére London vált a világ legnagyobb városává.
Foto: flickr by millennialmyth
A második világháborúban a német bombák rengeteg kárt okoztak, a város romokban hevert. Jellemző a városra, hogy a lerombolt épületeket különböző stílusban építették újjá, így építészeti arculata nem egységes.
A sok viszontagság ellenére London a világ egyik meghatározó metropoliszává nőtte ki magát, számos látnivalóval és szórakozási lehetőséggel.
Foto: flickr by SFTC
További képes információk Angliáról |